U18: Sokat fejlődött a csapat

2016. április 29., 12:52
Svajda Gábor edző a Nyíregyháza és a Budapest Honvéd elleni meccseken érezte leginkább együtt a gárdát.

Ötödik helyen zárt a Szombathelyi KA U18-as fiú csapata az idei bajnokságban. Az idény végével Svajda Gábor edzővel beszélgettünk. 

Véget ért a junior bajnokság. Milyen célok voltak az idei bajnokságra? Sikerült teljesíteni?

Céljaink mindig a fejlődésről szólnak, ezt nem helyezésben kell néznünk hanem, hogy technikailag és taktikailag milyen szintre jut el a csapat, és a csapaton belül a játékosok. Az hogy bejutottunk az ország legjobb nyolc csapata közé az egy pozitív visszajelzés, hogy fejlődik a csapatunk és ott tud lenni az élvonalban! Elégedettek vagyunk az ötödik helyezéssel hisz minden mérkőzésünk jó iramú volt. Sokat tudtunk tanulni győzelmeinkből és vereségeinkből is egyaránt.

Teljesen leálltak az edzések, vagy a bajnokság végével nem áll meg az élet a csapatnál?

Nem sok időnk maradt pihenni, kedden már edzésbe álltak a fiúk, hisz sokuknak van érdekeltsége az U20-as csapatnál is. Ott most hétvégén rendezik az országos döntőt. Utána még az edzések július közepéig tartanak.

Mi volt az év legnagyobb győzelme?

Én személy szerint minden győzelmünket nagy győzelemnek éltem meg, de ha a legnagyobbra kell visszagondolnom, olyan kettő is volt. A Nyíregyháza (rájátszás utolsó mérkőzése) és a Budapesti Honvéd (5. helyezésért a döntőben) csapata ellen. Ezen a két mérkőzésen kifejezetten jól működött a csapat.

Fotó:

Hátsó Sor: Svajda Gábor edző ,Oláh Dávid, Kozma Gergő, Durázi Krisztofer, Körömi László, Németh Balázs, Rónai Rudolf, Németh Bence, Laki Ádám edző

Első Sor: Laman Richárd, Tompa Bence, Zsámár Zsolt, Horváth Barnabás, Horváth Mátyás, Kiss Mihály, Kovács Martin

Képről hiányzik:Kovács Benedek


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Ifjú Sólymok Kosárlabda Sportegyesület - Magyar