U18: Dancsecs András 23 pontot szórt a belgáknak

2017. július 10., 09:19
Ennek ellnére kikapott a magyar válogatott.

Negyedik edzőmeccsét játszotta vasárnap este az U18-as fiú válogatott, amely két nap alatt másodszor találkozott Belgiummal Székesfehérváron. Ferenczi Tamás együttese eddig mindhárom fellépését sikerrel vette, ezúttal azonban fejet hajtott riválisa előtt.

A vendégek a játék minden elemében felülmúltak minket. Sokkal jobban dobtak, jobban lepattanóztak, jobban is védekeztek, az egyetlen dolog, ami negatívumként említhető velük szemben, hogy huszonhárom eladott labdájuk volt, de még ez is belefért.

A B-divíziós Eb-re készülő Dancsecsék jövő szombaton és vasárnap Csehországot fogadják az MKOSZ Edzőcsarnokában.

Ferenczi Tamás, a magyar válogatott szövetségi edzője: A mai mérkőzésen speciális védőfeladatot kértünk a csapattól, próbáltuk azt modellezni, ami az Eb-n vár ránk. Felkészültünk a belgákból, amit a rövid idő ellenére a játékosaink jól meg is oldottak. Katasztrofális volt az egy-egy védekezésünk, close out egy-egy védésünk, pick and roll védésünk, és emiatt tudták a belgák könnyedén megbontani az egyensúlyunkat. Emellett támadásban is tompábban játszottunk az eddigiekhez képest, hiányzott a tűz a játékunkból. A szabad labdákat nem mi szereztük meg, és szomorúan tapasztaltuk, hogy sajnos az ellenfél jobban akarta ezt a győzelmet, mint mi. Tragédia nem történt, de ezekből a hibákból tanulnunk kell, és a jövő heti két cseh mérkőzésre ezekben előre kell lépnünk, ha sikeresen akarunk szerepelni az Eb-n.

 

Magyarország U18 – Belgium U18 75-85 (19-22, 27-26, 14-18, 15-19) 

Edzőmeccs
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőcsarnok
V.: Goda L., Gyurka T., Pohánka B. 

Magyarország: Dancsecs 23/9, Werner 1, Katona B. 9, Somogyi 17/3, Rátvay 11. Csere: Benke 4, Polgárdy -, Tóth B. 4, Farkas D. 2, Mucza -, Kucsera 4, Oroszi -.

(bb1.hu)


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Ifjú Sólymok Kosárlabda Sportegyesület - Magyar