Elérhetőségek
Szombathelyi Ifjú Sólymok Kosárlabda Sportegyesület
9700 Szombathely,Sugár u. 18.
Váradi Attila
+36202784973
E-mail:
kosarazzvelunk@gmail.com
U18-as fiú Eb: Az azeriek ellen is sikerült
2018. július 30., 08:56A szkopjei férfi U18-as B divíziós Európa-bajnokság harmadik játéknapján az eddig Belgium és Észtország ellen két vereséget begyűjtő Azerbajdzsán volt a magyar válogatott ellenfele.
Az első negyedben jól kezdtünk, Meleg Gergő 2+1-ével és Fazekas Máté triplájával nyitottunk, így azonnal magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Fazekas és Meleg újabb kosarai után Somogyi Ádám talált be a triplavonalon túlról, így a negyedik percben már 7 pontos előnye volt a magyar csapatnak (6-13). 15-8-as magyar vezetésnél nagyon megállt mindkét gárda, hosszú percekig nem esett mezőnykosár (9-15). Csík Richárd két büntetője után Somogyi második hármasát is beszórta, majd Csík beállította a negyed végeredményét, 12 ponttal léptünk meg az első felvonás végére (10-22).
A második játékrészbe rettenetesen belealudt Forray Gábor együttese, majdnem hat percig egyetlen pontot sem szereztünk. Eleinte az azeriek sem igazán tudtak mit kezdeni támadásban, ám egyre inkább vérszemet kaptak, így a negyed felénél már mindössze 2 pont maradt fórunkból, 10-0-val kezdte a negyedet ellenfelünk (20-22). Somogyi triplája törte meg ezt a sorozatot, de a félidőből hátralévő bő négy percben sem volt sok köszönet magyar szempontból. A 17. perc legvégén egyenlített is Azerbajdzsán, sőt, Somogyi duplájára egy hármassal feleltek, így a nagyszünetben 1 pontos hátrányban voltunk (28-27).
A 15 perces pihenő alatt Forray mester rendbe tehette a mieinket fejben, mert teljesen másképp kezdtünk neki a harmadik negyednek: Fazekas ziccere után két labdát szereztünk, és mindkettőből kosarat is dobtunk Takács Milán és Meleg révén. Kisebb kosárszünet után Somogyi duplája már egy 8-0-s kezdést jelentett, egyértelműen jobban odatettük magunkat (28-35). Az azeriek lábra kaptak, de Kovács Bálint Benedek és Somogyi révén 8 pontra nőtt előnyünk a negyed felénél (33-41). Kapaszkodott ellenfelünk, visszajött 3 pontra is (40-43), ám Somogyi 2+1-es akciója és Meleg triplája után kialakult az eddigi legnagyobb, 9 pontos különbség 10 perccel a vége előtt (40-49).
A záró felvonás legelején Somogyi ötödik hármasát is bedobta, majd Melegnek osztott ki egy gólpasszt, 13 pontra nőtt a fórunk (41-54). Egy Somogyi-Fazekas összjáték után jött előbbi hatodik mai triplája (43-59), és bár az azeriek innen visszakapaszkodtak 10 pontra, a negyed felénél Dancsecs András talált be távolról (49-62). Kisebb kosárszünet után Takács két perccel a vége előtt újfent eredményes volt, és ekkorra lényegében el is dőlt a mérkőzés (51-64). Végül 64-55-re győztünk, így 2-1-gyel várhatjuk az utolsó két mérkőzést a szünnap után előbb Észtország, majd Belgium ellen - írta a kosarsport.hu.
Azerbajdzsán - Magyarország 55-64 (10-22, 18-5, 12-22, 15-15)
U18-as B divíziós Európa-bajnokság,
Szkopje
Azerbajdzsán legjobb dobói:Mammadov 19/3, S.Donat 15/3, Suder 7/3.
Magyarország: Takács 4, Somogyi 26/18, Dancsecs 3/3, Meleg 12/3, Fazekas 9/3. Csere: Csík 4, Farkas -, Kovács 4, Polster -, Rátvay -, Sitku 2, Tóth -.
« Vissza az előző oldalra!