U16-os Eb: Négyből semmi

2018. augusztus 14., 07:42
Váradi Attila azt mondta, nagy előrelépés volt az eddigiekhez képest.

Tegnap este a magyar fiú U16-os válogatott a csoportfavorit Lengyelországgal játszott a szarajevói B divíziós Európa-bajnokság csoportkörének negyedik fordulójában - a mieink 0-3-mal, ellenfelünk 3-0-lal érkezett a találkozóra a C jelű hatosban. 

Az első negyed első felében jobban kezdtek a lengyelek, a mieink Kármán Domonkos és Mészáros László révén voltak eredményesek, de 6-4-nél befagyott az eredményjelző, négy és fél perc játék után is ennyi volt az állás. Egy lengyel duplára Kass Balázs, majd újabb kosárszünet után két büntetőre Horváth Hunor Adorján válaszolt távolról, 10-10 volt az eredmény nyolc perc játékot követően. Az utolsó szűk két percben indultak be újra a lengyelek, így Radics Gerzson ziccere és Horváth triplája ellenére is négypontos lemaradásunk volt egy felvonás után (19-15). 

A második játékrész első másfél percében nem esett pont, ezt követően azonban Neuwirth Bence egy, majd Kármán két duplájával fordítottunk a 13. perc közepén (19-21). Nem sokkal később Radics kosarával 8-0-sra hízott a magyar roham, de jött a lengyelek 6-0-ja, és a 14. perc legvégén Váradi Attilának időt kellett kérnie (25-23). Rendkívül hullámzó volt ez a 10 perc, és mindkét oldalon voltak támadásban jobb és védekezésben rosszabb periódusok is, ez meglátszódott a negyed ponttermelésén. Kass öt pontját Csátaljay Barna fejelte meg egy hármassal (27-31), de a lengyel 2+1-es akció, szerzett labda, majd ziccer után megint ellenfelünknél volt a fór (32-31). Sövegjártó Ábel György és Csátaljay voltak eredményesek, így a félidő utolsó három percére még előnnyel, az utolsó minutumra pedig egállal fordultak a csapatok (38-38). Lengyelország végül Klaczek duplájával kétpontos fórral vonulhatott a nagyszünetre (42-40).

A fordulás után Mészáros duplájával még megvolt az egyenlítés, de Tomaszewskiék egy 8-0-s rohamot vezényeltek, ezt törte meg a 23. perc végén Neuwirth (50-44). A negyed feléig beállni látszódott a hatpontos távolság, ezután azonban megint megindult Lengyelország, a Chodukiewicz, Siewruk, Tomaszewski trió révén 10 pont fölé nőtt lemaradásunk úgy, hogy a lengyelek még egy zsákolást is kihagytak (59-48). Mészáros szerzett újabb magyar kosarat, de ezután már csak büntetőkből tudtunk a lengyel gyűrűbe találni ebben a negyedben, míg Chodukiewiczékkel nem tudtunk mit kezdeni védekezésben, 15 pontosra hízott a differencia az utolsó 10 perc előtt (69-54). 

A záró felvonásban Radics duplájára azonnal jött három válasz a túloldalról, gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés a 32. percben (75-56). Nem adták fel a mieink, Kovács Ákos Bence is beköszönt a triplavonalon túlról, de a lengyelek az utolsó negyedben kifejezetten eredményesen játszó Ziolkowski révén 20 pontosra növelték a különbséget (83-63). A mieinktől Kármán talált a gyűrűbe többször is, de Lengyelország egyre jobban elhúzott, a végjátéba 28 pontos előnnyel fordult ellenfelünk. Takács Erik négy pontja zárta az összecsapást, ezzel alakult ki a 97-73-as végeredmény, ami azt jelenti, hogy a lengyelek továbbra is veretlenek, a mieink pedig még nyeretlenek a B divíziós Eb csoportkörében négy fordulót követően.

Váradi Attila szövetségi edző így értékelte a találkozót: - Gratulálok a csapatnak az első félidei munkához, nagyon jól játszottunk. A csoport talán legerősebb csapata ellen az első félidőben pariban voltunk. Sajnos a második félidőben előjöttek a szokott hibáink, könnyű gólokat kaptunk, sok eladott labdánk volt, nem jól szerveztük a játékunkat. Összességében úgy érzem, nagy előrelépés volt az eddigiekhez képest.

Lengyelország - Magyarország 97-73 (19-15, 23-25, 27-14, 28-19)

U16-os B divíziós Eb

Magyarország: Kass 8/6, Neuwirth 4, Radics 12, Mészáros 10, Kármán 14. Csere: Horváth H. 6/6, Kovács Á. 3/3, Csátaljay 5/3, Kiss D. 1, Mózer -, Sövegjártó 6/3, Takács 4.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Ifjú Sólymok Kosárlabda Sportegyesület - Magyar