U16: Legyőztük Norvégiát is

2017. augusztus 12., 13:17
Verasztó és Dokmanovic szállította a szombathelyi pontokat.

Norvégia - Magyarország 51-63 (14-20, 13-12, 9-12, 15-19)
U16 EB, Bulgária - Szófia 

 

Magyarország: Balsay 2, Pallai 6, Pintér 2, Kovács 8, Fekete 8 Csere: Kopácsi 5, Lukács 5, Kiss, Verasztó 10, Filipovity 13, Csikai, Dokmanovic 4-

 

Fej fej mellett haladtak a csapatok, majd a 2. negyed 5. percére szorgos munkával 15 pontos előnyre tettek szert a magyarok. Ezután több figyelmetlenség és fegyelmezetlenség csúszott a játékukba - tíz közeli dobást hibáztak ebben a periódusban - melynek következtében egy dudaszós triplával látóközelségbe került a norvég csapat. A nagyszünet után, akár az első félidőben fokozatosan tudta növelni nemzeti válogatottunk, de 14 pontos előnye birtokában a végjátékban elkövetett könnyelműségek következtében újra közelebb tudott kerülni a norvég együttes. Mindent összevetve megérdemelt győzelmet aratott a magyar csapat.

 

Váradi Attila, szövetségi edző: Gratulálok a csapatnak, a mérkőzés nagy részében tudtuk irányítani a játékot. Figyelmetlenségből és fegyelmezetlenségből adódó hibáinkat kell kijavítanunk és csoportunkban mindenki ellen képesek lehetünk a győzelmet megszerezni.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Ifjú Sólymok Kosárlabda Sportegyesület - Magyar