U16: Győzelem a Pápa ellen

2018. május 04., 09:44
Szoros meccsen született siker.

Regionális Kadett Alapszakasz II. középház 9. Forduló
Pápa, Városi Sportcsarnok
2018.05.03.

Motax Pápai KC – Ifjú Sólymok ’A’ 58-62 (12-12; 21-16; 14-13; 11-21)

Pontdobók: Németh Ákos -, Molnár Domonkos 9/6, Purgai Bálint 1, Bíró Bálint -, Lintner
Kristóf 2, Mesteri Gergő -, Kovács Benedek 14/3, Viszket Krisztián 6, Németh Barnabás 8,
Varga Gergő 3/3, Kövesdi Zoltán 6, Kulman Csanád 13

A mérkőzésen végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Folyamatosan változott az eredmény,
hol a Pápa, hol az Ifjú Sólymok csapata vezetett. A második negyedben aztán a Pápa vette át a
kezdeményezést. A vendégcsapatnak nem feküdt a pápaik védekezése, gyakran tanácstalanság
látszott az arcokon. Az ifjú sólymok csapatából többen fault problémák miatt már az első
félidőben sem tudtak pályára lépni. A több mint két órás mérkőzésen minden kisebb
kontaktust „megtoroltak” a játékvezetők, amihez a hazai csapata tudott jobban alkalmazkodni.
A negyedik negyed elején már 9 ponttal is vezettek a vendéglátók, ami egy ilyen pontszegény
mérkőzésen nagy előnynek nevezhető. Ekkor változott meg valami a vendégoldalon, ugyanis
hatalmas energiákat mozgósítva visszajöttek a mérkőzésbe és végül a szoros végjátékban Ők
tudtak higgadtabban játszani, így megszerezték a két pontot.


Tóth Dávid, az Ifjú sólymok edzője: A mérkőzés elején megbeszéltük, hogy mire számíthatunk a Pápa csapatától, a srácok egész héten jól készültek a rájuk váró feladatra. A mérkőzésen viszont
nagyon keveset láttam vissza a héten gyakoroltakból, gyakran voltunk tanácstalanok. Sajnos a
támadás lassú körülményes ritmusa rányomta a bélyegét a védekezésünkre és fordítva is, így
nagyon sok könnyű gólt engedtünk és sok felesleges faultot ütöttünk be. A negyedik
negyedben aztán már a tőlünk megszokott védekezést és akaratot hoztak a srácok és nagyot
küzdve tudták megnyerni ezt a nagyon nehéz mérkőzést. Gratulálok a fiúknak!


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Ifjú Sólymok Kosárlabda Sportegyesület - Magyar