U14: Búcsúztak a "B" csoporttól a Sólymok

2019. április 11., 21:02

Fiú Serdülő Bajnokság, Regionális III. forduló
Észak- Nyugati „C” csoport
2019. március 17.

Szombathely, Nagy Lajos Gimnázium
12:00

Ifjú Sólymok – Tapolcai Tigrisek 81-73
Ifjú Sólymok: Valaska R. 16; Asbóth B. 12; Baranyai Á. 4; Gál D. 2; Pesti P. 25; Bödör Á. 12; Böröcz M. 4; Buti M. 2; Tóth M. 4.


Idén már többször játszottunk a Tapolcai Tigrisekkel, nagyon jó csapat, gyorsak és
technikásak. Ez első félidőben sikerült is érvényesíteniük az e béli fölényüket. Mi viszont
fizikálisan erősebbek vagyunk és küzdeni tudásban, győzni akarásban is felül tudtuk múlni
ellenfelünket, ezért tudtuk megnyerni ezt a mérkőzést.
Edző: Fodor Gergely
Segédedző: Balogh Rajmund

Döntő:

17:00 DKKA/B – Ifjú Sólymok 77-86
Ifjú Sólymok: Buti M. 4; Tóth M. 6; Pesti P. 34; Juranovits M. 3; Asbóth B. 6; Baranyai Á. 9; Valaska R. 10; Bokor M. 2; Böröcz M. 2; Bödör Á. 8; Gál D. 2.


A torna döntőjében a fehérvári DKKA/B-vel csaptunk össze. Ellenfelünk jobban kezdte a
mérkőzést, az első pár perc után 7:0-át mutatott az eredményjelző. Idő kérés után sikerült
ritmus váltanunk és az első negyed végére 3 pontos előnyt szereztünk. A 2. és 3. negyedben a
DKKA/B dominált, a záró negyed előtt 6 ponttal vezettek előttünk. Az utolsó játékrészben
rengeteg labdát szereztünk, ennek köszönhetően gyors, könnyű gólokat dobtunk. Ellenfelünk
nem tudott mit kezdeni az agresszív védekezésünkkel, így a záró etapot 13-28 arányban
megnyerve mi örülhettünk a mérkőzés végén.
Edző: Fodor Gergely
Segédedző: Balogh Rajmund

 

Fiú Serdülő Bajnokság, Regionális IV. forduló
Észak- Nyugati „B” csoport
2019. április 7.

 

Tata, Vaszary János Általános Iskola
10:00

 

Zalakerámia ZTE KK/B – Ifjú Sólymok 81-59
Ifjú Sólymok: Bödör Á. 3; Buti M. 2; Pesti P. 21; Böröcz M. 4; Valaska R. 18; Tóth M. 3; Bosits-Vass A. 2, Asbóth B. 6.

 


Az első félidőben valamelyest tudtuk tartani a lépést ellenfelünkkel, a második félidőben
aztán folyamatos nyomást helyezett ránk a ZTE, gyors és agresszív játékkal megérdemelten
nyerték meg a mérkőzést.
Edző: Fodor Gergely
Segédedző: Balogh Rajmund


14:00

Ifjú Sólymok – VUKE Veszprém „A” 77-86


A 3. helyért a Veszprémiek „A” csapatával mérkőztünk meg. Velük kétszer találkoztunk már
idén, mind a kétszer alulmaradtunk. A 3. hely megszerzése biztosította a győztes csapat
számára a „B” csoportban a további küzdelmeket. Sajnos nem kezdtük jól a mérkőzést, az
első negyedben egy 0-11-es rohanás után 9-20-at mutatott a negyed végére az eredményjelző.
A folytatásban sem voltunk szerencsésebbek, nem állt össze a védekezésünk és támadásban is
enerváltak voltunk. A második játékrészben valamelyest tudtunk kozmetikázni az
eredményen, de már nem tudtuk megfordítani a mérkőzést.


Edző: Fodor Gergely
Segédedző: Balogh Rajmund


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Ifjú Sólymok Kosárlabda Sportegyesület - Magyar