Másodszorra sem sikerült az U20-as fiú válogatottnak

2018. június 25., 09:18
Kucsora Csaba volt a legeredményesebb pontdobó.

 

A pénteki szoros mérkőzés után érezhetően elszántabb német csapattal találkoztak a magyarok. A vendéglátók igyekeztek felgyorsítani a játékot, ami az első negyedben még nem igazán sikerült, de utána sok könnyű kosarat szereztek, köszönhetően annak is, hogy Kucsora Csabáék sok labdát adtak el (a mérkőzés végéig öszesen 25-öt). A nagyszünetben már 15 pont volt a két csapat között, ami a harmadik negyedben tovább nőtt.

A magyar csapat védekezése ma nem volt olyan jó, mint tegnap, különösen a palánk alól kapott sok pontot a gárda. A mieink hasznos tapasztalatok birtokában utazhatnak haza, hogy Kecskeméten folytassák a felkészülést a szófiai B-divíziós Európa-bajnokságra.

Pór Péter, szövetségi edző: Sajnos ma nem játszottunk olyan jól, mint tegnap, elsősorban a védekezésünkkel voltam elégedetlen. Támadásban kidolgoztuk a tiszta helyzeteket, de nem dobtunk jól. Sajnos a palánk alatt a festékben nem voltunk elég kemények, onnan is sok gólt kaptunk, ráadásul a lepattanókkal is meggyűlt a bajunk. Látjuk, hogy min kell még változtatunk, dolgozunk tovább, hogy Szófiában a lehető legjobb formában legyünk.

Németország - Magyarország 81-57 (14-12, 25-12, 25-16, 17-17)

U20-as válogatottak felkészülési mérkőzése, Németország

Legjobb dobók: Kucsora 12/3, Pápai 10, Völgyi 8


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Ifjú Sólymok Kosárlabda Sportegyesület - Magyar