Kikaptak a belgáktól az U16-os fiúk

2018. július 29., 11:06
Sövegjártó 6 pontot, Kenéz 2-őt dobott.

Izgalmasan indult a napja a belga és a magyar U16-os válogatottnak, a székesfehérvári szállodában ugyanis tűzriadó miatt reggel 4 óra 50-kor mindenkit felébresztettek, s a szabadba tereltek. Végül csak a riasztó szólt, tűz nem volt, így különösebb baj nem történt. A mai edzőmeccsnek mindenesetre egy sajátos felvezetőt adott az eset.

Két gyors magyar kosárral kezdődött a mérkőzés, ám a belgák rendkívül kellemetlen harcmodorukkal, agresszív védekezésükkel átvették az irányítást, s a hetedik perc végén már négy ponttal vezettek (8-12). Érdekes kosárlabdát játszott a vendég gárda, nem voltak náluk klasszikus posztok, még különösebben jó szerkezetűnek sem mondhatnánk őket, harcmodoruk láthatóan nem is igazán ízlett a mieinknek. Azonnal ütköztek, mindent elváltottak, a betörő játékosnak odacsaptak azonnal. Persze ez a stílus addig működik, amíg a játékvezetők engedik, ám addig nagyon nehéz ellene játszani. Az első negyedben mindenesetre sikeres volt a belga harcmodor, hiszen kényelmes előnyt építettek az első szünetig (12-19).

A folytatásban sem igazán érezték meg a játék ritmusát Kass Balázsék, a vendégek továbbra is nagyon szigorúan védekeztek, s a szerzett labdákból sorra szerezték a könnyű kosarakat. Az időkérés sem nyugtatta meg a mieinket, a negyed felére már 12 pontra nőtt a belga előny (15-27).

A félidő végéhez közeledve úgy tűnt, nagyon meglépnek a vendégek, betaláltak kétszer kintről, ám három gyors magyar akció után ezúttal a belgáknak kellett időt kérniük (21-34). 

Kiegyenlítettebb lett a meccs, s csak a pontatlan dobásoknak volt köszönhető, hogy nem lett szorosabb az állás (24-36).

Eddig sem volt éppen kisasszonyos a belga védekezés, de ha lehet, ezen még szigorítottak egyet a fordulás után. Az egészpályás letámadásuk rendkívül eredményes volt, sorra szerezték a labdákat, s húsz pont körülre növelték előnyüket (30-49). A vendégek játéka továbbra is domináns volt, ezen a mérkőzésen egyértelműen a mieink fölé nőttek.

A záró negyedben érezhetően javult a magyar csapat támadójátéka, bátrabban, pontosabban kosárlabdáztak Váradi Attila tanítványai. Horváth Hunor büntetőjével 12 pontra zárkóztak a záró játékrész feléig. Sőt, Horváth látványos duplája után már csak tíz pont volt a vendégelőny. Olyasmit láthattunk Kass Balázséktól, amit korábban a belgáktól: az elmélázó ellenfél kezéből is kitépték a labdát, ha kellett. A belgák aztán rendezték a sorokat, a magyarok pedig dicséretes módon mindenáron nyerni akartak, s ekkor több hiba is csúszott a befejezésbe. Egy 0-8-as sorozattal végleg visszavert a vendégcsapat minden felzárkózási kísérletet, s teljesen megérdemelten nyerték meg a két csapat első mérkőzését. A folytatás szombaton, ugyancsak Székesfehérváron.

Váradi Attila: Nem az első alkalom, hogy nem a játéktudásunk miatt szenvedtünk vereséget, hanem lelki és mentális okok miatt. Ha ezen tudunk változtatni, akkor meg tudunk verni olyan csapatokat, mint a belga.​

Magyarország - Belgium 59-74 (12-19, 12-15, 15-22, 20-16)

U16-os válogatottak felkészülési mérkőzése, Székesfehérvár, MKOSZ-csarnok

MAGYARORSZÁG: Kass 6, Radics 10, Neuwirth 2, Kovács 8, Kiss 6. Csere: Sövegjártó 6/3, Kenéz 2, Kármán 7, Csornai, Csátaljay 3/3, Horváth 8/3, Mózer 2, Duka, Takács 1. Edző: Váradi Attila


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Ifjú Sólymok Kosárlabda Sportegyesület - Magyar