Győzelemmel folytatta Grúzia ellen az U20-as válogatott

2018. július 21., 08:48
Kucsora egy hármast hintett.

A 9-16. helyekért csapott ma össze férfi U20-as válogatottunk a grúzokkal.

Grúzia szerzett vezetést, de Pápai Máté és Bonifert Bendegúz pontjaival a mieink irányították az első négy percet (6-10). 8-10 után szűk két percig beállt az eredmény, de utána is mi vezettünk a szakasz során. Pápai kifejezetten jól játszott, a pontjai mellett a társait is kiszolgálta, a pattanózásból is kivette a részét, az ő vezetésével 4 pontos előnyünk volt 10 perc játék után (14-18).

A második felvonás elején sem változott a játék képe, Kucsora Csaba és Bonifert egy-egy hármasával tartottuk, sőt, növeltük fórunkat (18-24). Gyakorlatilag végig 2-6 pont között mozgott a távolság - a játékrész közepén 2 pontra visszajöttek a grúzok, de Bonifert már a harmadik tripláját dobta ekkor. Tapadtak a grúzok, de Kerpel-Fronius Gáspár, Fazekas Csaba és Völgyi Marcell révén 7 ponttal meglépett a magyar válogatott, és miután az utolsó szűk két percben egyetlen grúz pont született, hat egység volt a távolság a nagyszünetben a mieink javára (30-36).

A fordulás után ugyanaz a forgatókönyv folytatódott: a grúzok kapaszkodtak, de a mieinktől mindig volt valaki, aki kosarat tudott szerezni, mikor nagyon kellett, hol Németh Ákos, hol Bonifert, hol Pápai, így a 25. perc közepén is megvolt a hatpontos előnyünk (37-43). Grúzia újabb kapaszkodása után Krnjajski Boris, Völgyi és Kerpel-Fronius egy 6-0-val zárták le a felvonást, így 8 pontra ugrott a differencia (41-49) - a negyed utolsó négy és fél percében nem kaptunk pontot.

A záró 10 perc során hat pontra még feljött egyszer ellenfelünk, de Völgyi két duplájával először nőtt 10 pontra a különbség a két fél között, a mai napon kifejezetten ponterősen és sokoldalúan játszó Bonifert negyedik hármasa pedig 13 pontos magyar előnyt jelentett a 33. perc elején (43-56). Nem adták fel a grúzok, de innen már semmi esélyük nem volt még egyszer visszakapaszkodni, végig 10 pont környékén, sőt, fölött volt a különbség, így végül magabiztosan, szinte végig vezetve, 65-54 arányban győztek a mieink.

Ez azt is jelenti, hogy a mieink a 9-12. helyekért folytatják a hétvége folyamán.

Grúzia - Magyarország 54-65 (14-18, 16-18, 11-13, 13-16)

Férfi U20-as, B divíziós Eb, 9-16. helyért

Grúzia legjobb dobói: Korsantia 15, Darbaidze 10, Andronikashvili 8/3, Tsirikidze 8.

Magyarország: Kerpel-Fronius 5/3, Németh 6, Fazekas 5/3, Bonifert 16/12, Pápai 11. Csere: Krnjajski 6, Kovács -, Kozma 2, Kucsora 3/3, Völgyi 11.

(hunbasket.hu)


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Ifjú Sólymok Kosárlabda Sportegyesület - Magyar