Durázi csalódott a válogatott miatt, de már készül a bajnokságra

2016. augusztus 09., 17:48
Sokáig menetelt az U18-as B divíziós EB-n a magyar csapat, a szlovákok egy pontos győzelme azonban a negyedik helyre léptette vissza a magyar csapatot.

Itthon van már Durázi Krisztofer, a Szombathelyi Kosárlabda Akadémia és a Falco játékosa. Durázi az U18-as EB-n szereplő magyar fiú kosárlabda válogatott tagjaként lépett pályára az elmúlt hetekben. Arra kértük, meséljen kicsit a B divíziós kontinens tornán történtekről.

Az első meccseken nagyon jól kezdtünk egy picit se voltunk fáradtak. Aztán jött a lengyel meccs, ez volt az első alkalom, hogy 15-16 pontos hátrányba kerültünk a félidőre. Ferenczi Tamás szövetségi edző azzal bíztatott minket az öltözőben, hogy ne adjuk fel. Volt már ugyanis olyan edzőmeccs, amit szintén ilyen hátrányból meg tudtunk fordítani. Kis szerencse is kellett ugyan, de valóban nyertünk.

Jöttek az írek és Ciprus. Őket simán vertük. A macedónok elleni meccs már nem ígérkezett könnyűnek, mégis 20 pont lett közte. A bolgár csapattal szemben, nekünk jött ki jobban a lépés, 1 ponttal győztük le őket. A belga meccset pedig szoros részeredmény után végül 10 ponttal nyertük meg. Az is egy nagyon jó meccs volt, a félidőben még 13 ponttal voltunk hátrányban, aztán mégis meg tudtuk nyerni.

Ezután jött a fekete leves. Ukrán meccsen félidőben 10 ponttal vezetünk. Azt azonban gyorsan hozzá teszem, hogy volt egy 212 cm magas a centerük,  és a az egész csapat is erőnlétileg is, és fizikálisan fölénk nőtt. Elején sikerült még föléjük kerekedni, de aztán elfogytunk. Kikaptunk az ukránoktól, így a bronz meccs jutott nekünk, a szlovákok ellen.

 

Korábban ellenük nyertünk már felkészülési meccsen, 40 ponttal, de akkor szinte a csapat egész gerince hiányzott.

A félidőben még mi vezettünk, aztán szorossá vált a meccs. A végén volt nekem egy 2+1-es akcióm, úgy nézett ki meglesz a meccs. Ekkor azonban a szlovénok dobtak egy „triplát”. Csak dupla volt, mert a srác lába belógott a vonalra, ám a játékvezetők három pontosnak ítélték meg. 62-63-ra kikaptunk.

 

Mennyire voltál, voltatok csalódottak?

Nagy, mert ezért dolgoztunk egész nyáron, és egyénileg sem jó érzés. Mégis csak ott voltunk az A-divízió kapujában.

 

Ahova lehet, hogy mégis csak bejuttok.

Van rá némi esély, ugyanis el lett halasztva az U18-as A-divíziós EB, és így lehet, hogy nem 3 csapat, hanem 4 jut fel a B csoportból. Ellenkező esetben ugyanis páratlan számú együttes szerepelne a kontinens tornán.

 

Hogy folytatod most? Pihensz vagy jönnek az edzések?

Egy hét pihenőt kaptam, sok meccs volt, egy picit el is fáradtam. Jövő héten hétfőn megyek alapozni a felnőtt csapathoz. Edzésen biztosan számítanak rám idén is. Én pedig azért leszek, hogy minél több játéklehetőséget kapjak és megmutassam, hogy ott a helyen a felnőttek között, ami azt jelentené, hogy a nagy csapatban, a bajnokságban is helyen lenne a keretben.

 

 




« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Ifjú Sólymok Kosárlabda Sportegyesület - Magyar