Az, hogy kiből lesz élvonalbeli kosaras, csakis a szorgalmán múlik

2019. július 10., 13:43
Váradi Attila utánpótlás szakmai vezetővel beszélgettünk.

Minden korosztálynál véget ért már a verseny. Bár tudom, hogy komplexen nehéz összefoglalni egy szezont a legkisebbektől a legnagyobbakig, de most mégis erre kérem.
 
 
A közvetlen eredményességi mutatókat nézzük a csapatainknál, akkor gyengébre sikerült ez az év, mint a korábbi szezonok. De ha azt nézzük, ami emögött mi van, akkor nincsen komolyabb változás. Hasonló rendszerben dolgoztunk, mint az elmúlt években, a változás most talán annyi, hogy a szerencse egy kicsit került minket. Sok játékos elment, és nem csak olyan, aki a mi csapatunkban volt meghatározó, de egész korosztályában az volt. Sok akadémia van az országban, így nagy a verseny az utánpótlás egyesületek között is. Nem egy olykor még anyagi eszközökkel is csábítja a gyereket. Mi ennek ellenére megpróbálunk továbbra is elsősorban szombathelyi és vas megyei gyerekkel dolgozni.

 
Nehéz a gyerekeket sportra bírni?


 
Változtatni kellene, de nem csak nekünk hanem az egész kosárlabdának. A gyerekek olyan előképzettség nélkül érkeznek, amik nélkül nem fognak komoly sikert elérni. És sajnos a későbbi időszakban is, inkább a kényelmesebb utat választják. Valamikor nem volt az probléma, hogy a gyerekek végig játszották, edzették a nyarat. Most egyre nehezebb rávenni a gyerekeket arra, hogy sportoljanak. Ez aztán az eredményesség rovására megy. Nem feltétlenül mindig az eredményesség számít, de mégis egyfajta mutató, hogy hol tartunk. 
 
 
Hány gyerek tartozik most a szombathelyi utánpótlás egészébe?
 
 
Ha a három sportszervezet vesszük, akkor 300 gyerekről van szó. Az MKOSZ programjában pedig, ami 9 éves korig foglalkoztatja a gyerekeket, további 150-en sportolnak.


 
Van már mindennapos kosárlabda az iskolákban, ez segítség az utánpótlás nevelésben?


 
Pici korban a kosárlabda a tanterve nem szerepel. Mi pedig már első, második, harmadik osztályban kezdjük el a toborzást. A mindennapos testnevelés egymagában sajnos nem képviseli azt, hogy egy gyerek egészséges fejlődése meglegyen. Keveset látjuk a gyerekeket mozogni, nincsenek kint a szabadban. A családok is inkább pihenős szabadságra, hétvégi programra mennek. Sajnos hiányzik az aktivitás. Vannak, amik csak pici korban fejleszthetők, ezekhez pedig elengedhetetlen lenne a folyamatos, aktív mozgás. De így ez nagyon nehéz. Fő célunk az, hogy ez ellen tudjuk tenni és, hogy a gyerek egészséges felnőtt lehessen. Nem csak a szellemét kell edzeni egy fiatalnak, hanem a testét is.


 
Beszéljünk egy kicsit most a “nagyokról”, az U20-as csapatról. Van olyan, aki rövid időn belül élvonalbeli játékos lehet?


 
A kérdés talán nem is a tehetség ilyenko, hanem az, hogy ki az a játékosok közül, aki hajlandó ezért tenni. Kell a szorgalom, kell az alázat. Láttunk már olyat is, akit nem tartottak extra tehetségnek, de mégis sok szorgalommal, kitartással oda tudott jutni az első osztályba. Mennyire veszi magát komolyan, mennyire teszi oda magát az edzésekre. Ez a legfontosabb, és nem csak a kosárlabda pályán, de az iskolában is. Ahogy az élet minden területén. Vannak ilyen játékosok most is. Rajtuk múlik, hogy kiből lesz valami. Azt hiszem, hogy a feltételrendszer Szombathelyen adott. Ezt talán már nem egyszer bizonyítottuk, hiszen az országban Szombathelyen kerültek be a legtöbben az utánpótlásból a felnőtt csapatba. 


 
Ha már U20, milyen volt az idei szezon?


 
Hatodikak lettünk. Ennek a csapatnak tavaly több játékosa is elment, akik meghatározója volt nem csak a saját csapatának, de korosztályos bajnokságnak is. Sok U16, U18-as játékos került be idén ebbe a keretbe. Ha előzetesen azt mondják, hogy így végzünk, elfogadtuk volna. Időközben azonban megjött az étvágy. A rutinszerzés megvolt, talán túlságosan is, hiszem több játékos is, több bajnokságban kellett, hogy helyt álljon. A hatodik helyet, nem nevezném megtorpanásnak, ami talán ebből látszik az az, hogy a munkánk hatékonyságán kell és  szeretnénk is változtatni. Remélem, hogy jövőre még hatékonyabbak leszünk. 

 

Címlapfotó: bb1.hu

 




« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Ifjú Sólymok Kosárlabda Sportegyesület - Magyar