Az első pár mérkőzésen kellett felvenni a ritmus

2016. augusztus 23., 15:56
Váradi Kornél, a SzOKA edzője a nyáron az U18-as válogatottban is tréneri szerepet vállalt. A tapasztalatokról kérdeztük.

Az U18-as válogatott edzőjeként dolgoztál a nyáron. Milyen új dolgokkal találkoztál, hiszen, Ferenczi Tamással és Horváth Imrével egy teamet alkottatok, így ez szülhetett új ötleteket, szemléletet.

Sok tapasztalattal lettem gazdagabb, sok kosárlabda kultúrával találkoztam a nyár folyamán. Az egyik legszembetűnőbb talán az más országokkal szemben, hogy minden csapatban van legalább kettő vagy három 205 cm-nél magasabb játékos. Sajnos nálunk ez nagy hiány volt, de alacsony szerkezetből próbáltunk előnyt kovácsolni. A másik nagy tapasztalatom, hogy nemzetközi szinten sokkal nagyobb tudatossággal alkalmazzák a tanult technikákat a játékosok, ez valószínű annak köszönhető, hogy edzésen is minden elemet maximálisan akarnak végrehajtani – tisztelet a kivételnek. Az edzői stábra térve úgy gondolom, hogy valóban egy igazi csapatot alkottunk. Ferenczi Tamás és Horváth Imre már több éve együtt dolgoznak, tehát a jó alapok már megvoltak. Emellett természetesen az én észrevételeimre is nyitottak voltak és amennyiben az passzolt a rendszerbe, azzal bővítettük is. Ezért is gondolom úgy, hogy tényleg igazi csapat volt az edzői stáb is, hisz mindenki tudta a dolgát és azt a maximális profizmussal végezte. Ezúton is szeretném megköszönni Tamásnak, és az MKOSZ-nak a felkérését, és remélem, hogy hasonlóan sikeresen tudunk együtt dolgozni a jövőben is.

 

Hogyan látod most az EB után, milyen irányba megy el az utánpótlás nevelés, milyen stílus dívik Európában?

A nemzetközi utánpótlásképzés is szerintem néha túlságosan elmegy az eredményesség felé. Nagyon jó csapatokat raknak össze az országok már B-divizóban is. Ami jó, de valahol rossz is, hisz mindenki csak eredményeket vár, miközben ugyanolyan fontos lenne az egyéniségek kinevelése is. A játék sokkal dinamikusabbá és gyorsabbá vált, sajnos ezt nem követeli meg sok esetben a hazai bajnokság, és ott kint az első pár mérkőzés a nemzetközi ritmus felvételéről szól, ami alatt esetleg elúszhat a továbbjutás is. Szerintem ebben nagyon sok lemaradásunk van, ezen jó lenne változtatni. Ez a változás a klubokban kell, hogy bekövetkezzen, hiszen a képzés 80-90%-a ott folyik. Mondom ezt úgy, hogy jómagam klubedzőként is dolgozom. Ebből csak akkor lesz kiút, ha végre nem csak másban keressük a hibát, és a hétvégi ellenfelet akarjuk legyőzni, hanem a játékosok hosszabb távú céljainak megfelelő képzést adjuk nap mint nap. Nagyon örülök, hogy a szövetség ezekből a tapasztalatokból kiindulva elindított egy egységes szakmai programot, ez bizakodásra ad okot a jövőre nézve.

A szombathelyi Duzári Krisztofer is ott volt a csapatban, mennyit jelent egy játékos szempontjából a válogatottal való készülés, majd tétmeccsen pályára lépés?

Krisztofer végig alapembernek számított a válogatottban. Vele is beszélgettünk már erről a témáról, és nagyon sok tapasztalatot szerzett azzal kapcsolatban, hogy mi az, ami még magyar bajnokságban elfér, de már nemzetközi szinten kevés. Szerintem a nemzetközi szint kell, hogy mérvadó legyen a képzése során. Minden mérkőzésen hasznos tagja volt a csapatnak, extra dolgokat is hozott a játékba. Ahhoz, hogy tovább tudjon lépni meg kell tanulnia többet mezőnyben játszania mind támadásban, mind védekezésben. És dobását kell javítani, amin ő is dolgozik folyamatosan. Úgy gondolom, ha ezeket a dolgokat tudja/tudjuk fejleszteni, akkor pár éven belül remélhetőleg betöltheti egy játékos szerepét a jelenleg magyar játékosokban hiányt szenvedő 3-4 pozícióban.

 

Fotó: bb1.hu


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Ifjú Sólymok Kosárlabda Sportegyesület - Magyar